program
Caligula
Színmű egy részben.
Írta: Albert Camus
Fordította: Illés Endre
Camus-nak nem adatott hosszú élet, 1960. január 4-én autóbaleset áldozata lett – 47 évet élt – , de szellemi öröksége máig élő. Műveit alávetette filozófiai és politikai nézeteinek.
Læs mere
Nincs aktuális előadás
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date: Tirsdag, 10. Maj 2011 19:35
Caligula c. darabjában az abszurd embertípusok egyikét, a hódítót rajzolja meg. Caligulát testvérének, Drusillának halála döbbenti rá a világ abszurditására: „A világ úgy ahogy van, elviselhetetlen. Szükségem van tehát a Holdra, vagy a boldogságra, vagy a halhatatlanságra, valamire, ami esztelen de ami nem e világból való.” Ez indítja arra, hogy megkísérelje valóra váltani az abszolút szabadságot, féktelenül és korlátok nélkül, nem véve tekintetbe mások életét és akaratát. Uralkodása gyilkosságok sorozatát, elnyomást, az emberek fizikai és érzelmi megcsúfolását, megalázását jelenti. Végül megölik a zsarnokot, aki halála előtt döbben rá, hogy végig tévúton járt, hogy semmit nem ért el, a szabadság más, és számára immár örökre elveszett lehetőség.
Camus szabadság-felfogása nagyrészt egyezik a nagy egzisztencialisták (Sartre, Heidegger, Jaspers) elgondolásával, de a fogalom pozitív felfogására ő sem tud megoldást adni.
Aktuelt
Az elmúlt években Dés László új fejezetet nyitott pályáján. Kilépett a nyilvánosság elé saját magának írt dalaival, leült a zongorához, és személyes hangvételű előadóként szólaltatta meg új szerzeményeit és régi klasszikusait. Az új lemez megszületése és az Arénában bemutatott nagyszabású ősbemutató koncert után most országos turnéra indult a „Mi vagyunk a Grund!” című műsorral, amelynek egyik kiemelt állomása a Tokaj Fesztiválkatlan különleges szabadtéri színpada.
Zorán neve fogalom a magyar zenei életben, koncertjei mindig ünnepnek számítanak.
Zorán neve fogalom a magyar zenei életben, koncertjei mindig ünnepnek számítanak.
PÅ PLAKATEN
Zorán neve fogalom a magyar zenei életben, koncertjei mindig ünnepnek számítanak.
Zorán neve fogalom a magyar zenei életben, koncertjei mindig ünnepnek számítanak.
Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.










